top of page

BEMUTATKOZÁS

vilmás kép.jpg

Dr. Varga Krisztina
állatorvos
egzotikus állatok szakállatorvosa


Budapesten születtem és nőttem fel, de a legtöbb iskolai szünetet vidéken töltöttem, a nagyszüleimnél. Mivel sokféle állatot tartottak, korán az állatok rabja lettem.

Úgy emlékszem, 10 éves koromban fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy állatorvos legyek. Erről a tervemről sokan próbáltak lebeszélni, mivel akkoriban még kevés női állatorvos volt. Közben egy másik szál is bekapcsolódott az életembe, ami szintén egy életre szóló kötelék lett, a zene. 

Zenetagozatos általános iskolába és Zeneművészeti gimnáziumba jártam, összesen 11 évnyi klasszikus gitár tanulás és 10 évnyi kóruséneklés színesítette a mindennapjaimat.

Azonban nem tudott semmi eltántorítani az eredeti célomtól és a sok befektetett munka eredményeképpen 2006-ban átvehettem Állatorvos doktori diplomámat, amivel együtt Felsőfokú vadgazdálkodási végzettséget is szereztem.
Már az egyetemi éveim elejétől rendszeresen látogattam egy lakóhelyemhez közeli kutyákkal és macskákkal foglalkozó állatorvosi rendelőt, ahol belekóstolhattam a klinikai munkába. Később az Egyetem Belgyógyászati rendelésein, azon belül is az Egzotikus szakrendeléseken vettem részt, ahol olyan kiváló szakemberektől tanulhattam, mint Dr. Beregi Attila és Dr. Szabó Zoltán. Az ő vezetésükkel írtam TDK dolgozatomat is a rágcsálók daganatainak témakörében. Az egzotikus állatok iránti érdeklődésemet tovább mélyítette Hollandiában, az Utrechti Egyetem Egzotikus Osztályán eltöltött egy hónapos ösztöndíjas gyakorlati idő is. Amikor egy évvel a végzésem után elindult az első Egzotikus szakállatorvosi képzés, nem volt kérdés, hogy ott leszek-e és 2008-ban már az Egzotikus állatok szakállatorvosának mondhattam magam.

Miután az Egyetemen végeztem, Tatabányán kezdtem el dolgozni egy jól felszerelt, és folyamatosan fejlődő, magas színvonalú munkát végző kisállatrendelőben Dr. Győrffy András mellett. A tatabányai és a később megnyílt tarjáni rendelőben a kutyák és macskák ellátása mellett egyre több egzotikus betegem lett: rágcsálók, nyulak, vadászgörények, hüllők, díszmadarak. A legtöbbször mégis tengerimalacokat és nyulakat kezelek, akik a gyakran előforduló fogproblémáik miatt rendszeres fogászati szakellátást igényelnek. Napi rendszerességgel végzem ezeket a beavatkozásokat és az egyik kedvenc szakterületem lett. A kutyák és macskák ellátása során elsősorban a belgyógyászat, a bőrgyógyászat, allergológia és a fogászat a fő érdeklődési területem. Mivel a kisállatgyógyászat és az egzotikus állatok gyógyászata is gyors ütemben fejlődik, tudásom mélyítése céljából rendszeresen részt veszek hazai és külföldi továbbképzéseken, konferenciákon, illetve tagja vagyok a Magyar Kisállatgyógyász Állatorvosok Egyesületének.

A rendelői munkát nem teljesen feladva 2019-től vezetem be új, önálló házhoz járó állatorvosi szolgáltatásomat az erre igényt tartó állattulajdonosoknak. Szem előtt tartva azt, hogy háznál nem lehet minden felmerülő állategészségügyi problémát megoldani, véleményem szerint egy tapasztalt állatorvos kellő figyelemmel, türelemmel és a gazdi segítségével számos vizsgálatot és kezelést el tud végezni az állat otthonában is, magas színvonalú ellátást nyújtva. Fontos előnye a háznál történő kezelésnek, hogy nincs esetenként hosszúra nyúló várakozási idő, ami a gazdi és az állat türelmét is próbára teszi, az állatorvos pedig anélkül tud dolgozni, hogy a teli váró miatt nyomás nehezedne rá. Az ellátás alapvetően nyugodtabb és kiszámíthatóbb mindkét fél részéről.

Filozófiám, hogy az állatgyógyászatban is kulcsfontosságú az egészségmegőrzés, a megelőzés (prevenció) annak érdekében, hogy kisállatunk minél tovább jó életminőségben társunk lehessen. Éppen ezért érdemes már az éves oltások alkalmával is olyan állatorvost hívni, aki az oltás beadása előtt rutinszerűen alaposan megvizsgálja az állatot, hiszen sok problémára fény derülhet, amit a tulajdonos esetleg addig nem vett észre.

Továbbá a korai diagnosztikára gondolva érdemes egyes szűrővizsgálatokat (pl. rutin vérvizsgálat, szívférgesség és Lyme-kór szűrése, macskáknál FeLV/FIV szűrés) legalább évente egyszer elvégezni, hiszen ezzel klinikai tüneteket még nem okozó betegségek, illetve fertőzések is kimutathatók, így kezelhetők, vagy karbantarthatók. Súlyos, idült, előrehaladott esetben, amikor már komoly tünetek jelentkeznek, sokkal nehezebb az állatorvos dolga, és nem mindig tudunk teljes gyógyulást elérni.

Munkám során igyekszem a lehetőségekhez képest legpontosabb diagnózist felállítani és eszerint kezelni az állatokat.

 

Jelenleg otthon Vilma nevű tacskóm élvezi a fentiek jegyében a rendszeres vérvételeimet, amiket hős módjára tűr mindenfajta megfogás nélkül, csakúgy, mint a karomvágást, bűzmirigytisztítást, és egyéb állatorvosi piszkálódásokat. Rajta kívül 20 éve folyamatosan vannak tengerimalacaim is.

Szabadidőmben szeretek kirándulni, a szabadban sportolni, zenét hallgatni, és kertészkedni: kaktuszokat (főleg télállókat), agávékat és japán juharokat gyűjtök.

“Erről van szó. Az állatok kiszámíthatatlanok, tehát a mi életünk is kiszámíthatatlan.

Kis diadalok és bukások hosszú sorozata, s az embernek igazán szeretnie kell, hogy ne adja fel.”

 

James Herriot

brit állatorvos, író

bottom of page